American Crime Story: kezdett a 2.évad

Az igazság az, hogy az elmúlt félévben nem igazán jutott időm sorozatokra. Részben azért, mert a második diplomám megszerzésére és a folyamatos munkakeresésre összpontosítottam, részben pedig azért, mert ha alkalomadtán meg is néztem egyet-egyet, akkor elég hamar beleuntam az egészbe. Majd idén januárban jött az olasz divattervező, Gianni Versace meggyilkolását bemutató American Crime Story 2. étapja és egyszerűen rabja lettem a sorozatnak.

Bár a Versace család tagjai mereven elhatárolódott az elhunyt tervező meggyilkolását bemutató sorozattól és azt állítják, hogy a produkció nem más, mint a képzelet szüleményének terméke. Két dolog biztos: Gianni Versace gazdag, sikeres és nyíltan meleg tervező volt, akit Andrew Cunanan (akit a sorozatban a Glee-ből jól ismért színész, Darren Criss formál meg) 1997. július 15-én Miamiban, villája előtt meggyilkolt. Bosszú? Irigység? Homofóbia? Rendőségi hibák sorozatának eredménye? Rengeteg a feltételezés és a miértek, amikre a sorozat sem biztos, hogy választ tud adni. Amire a sorozat készítők is hagyatkoztak, az nem volt más, mint a Vanity Fair egykori újságírója, Maureen Orth által összegyűjött információk valamint az 1999-ben ki adott Vulgar Favors: Andrew Cunanan, Gianni Versace, and the Largest Failed Manhunt in U. S. History című könyve volt.

Az akkor 27 éves Andrew Cunanan filippínó és olasz származású szülők gyerekeként született. San Diegóban majd San Franciscóban élt, ahol a helyi meleg szubkultúra ismert alakja volt. Szerette a fényűző életet még akkor is, ha saját maga soha nem engedhette meg. Életének utolsó éveiben munkanélküli volt és gazdag, idős férfiak eltartottjaként élt.

versace

Darren Criss alakítja Versace gyilkosát, Andrew Cunanan-t

A Vanity Fair és a sorozat is tényként mutatja be, hogy Gianni Versace és Andrew Cunanan egy szórakozóhelyen – ahol élettársával Antonio D’Amicóval (Ricky Martin) is ott volt –, a Colossusban ismerkedtek össze és az szintén biztos, hogy Cunanan megszállottan rajongott Versacéért. Okos, megrögzött hazudozó volt, aki elmondása szerint mindenkinek azt mond, amit hallani akar. Cunanan valójában nem volt kibékülve saját magával, származásával és saját szexuális orientációjával sem. Nem volt pénze, de ennek ellenkezőjét igyekezte bizonyítani mások előtt. Szóval le a kalappal Darren Criss előtt, mert nincs könnyű dolga, hiszen egy nagyon összetett karaktert kell hoznia, de úgy gondolom, hogy tökéletesen alakítja az idegesítő, rámenős fiatal férfit, aki csak a külsőségeket tartja fontosnak és a ruhái alapján ítéli meg az embereket.  De nem mehetünk el Edgar Ramirez mellett sem, aki kísértetiesen hasonlít az elhunyt divattervezőre.

versace-watching-02-videoSixteenByNineJumbo1600-v3

Edgar Rarimez alakítja az olasz divatház alapítóját, Gianni Versace-t

Donatella Versacét alakító Penelopé Cruz pedig ugyanolyan természetese és egzotikus, mint amilyen Gianni húga 20 évvel ezelőtt volt, arról nem beszélve, hogy Cruz spanyol színésznőként tökéletesen alakítja a divatház jelenlegi kreatív igazgatóját.

2acs2361.jpg

“He was a creator, he was a genius.”-Donatella Versace

Az igazság az, hogy meg tudom érteni a Versace család felháborodását, hiszen több mint 20 éven keresztül kitartottak az igazuk mellett: mi szerint Gianni nem ismerte Andrew Cunanan-t és monogám kapcsolatban élt majd végül jön egy sorozat, aminek az ellenkezőjét mutatja be.

Mindenesetre a sorozat a képernyő előtt tart a mai napig és kíváncsian várom, hogy a készítők milyen meglepetéseket tartogatnak még.

Értékelés: 10/10

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s