Mercedes Benz Fashion Week Central Europe 2015 | írta: Csaba

A múlt hétvégén (október 10-11. között) került megrendezésre a Mercedes-Benz általt szponzorált Közép Európai Divathét a Várkert bazárban (továbbiakban MBFWCE). Ki kell emelni, hogy országunk két legnagyobb divateseménye a TONI&GUY Fashion Week Budapest és a Central European Fashion Days a 2016-os tavaszi szezontól a névadó Mercedes-Benz szponzor támogatását élvezi. Továbbá az esemény további stratégiai és kommunikáció partnere a Design Terminál volt. Az új szponzorációs együttműködésnek köszönhetően a Várkert Bazár belső tere igazi átalakuláson ment át: a padokat székek váltották le, melyeket tribünszerűen rendeztek el, így az is láthatott, aki a 4. sorban kapott helyett, a kifutó szélesebb és hosszabb lett, a belső installációk pedig szebbek, még innovatívabbak lettek.

A kétnapos rendezvény alatt rengeteg inger érhette a meghívottakat. Óránként voltak bemutatók, sőt az egész esemény ideje alatt Vanda Ferenczi, CAKO és Anh Tuan kapszulakollekcióját tekinthettük meg.

Külön öröm számomra, hogy a nemzetközi kifutókról visszavonult szupermodellt, Srej Zsófiát is láthattam a kifutón olyan csodás modellek mellett mint Mink Olívia vagy Vágner Zsuzsa. A bemutatók közötti szünetekben, fáradtsága ellenére Zsófi volt olyan aranyos, hogy a backstage-ben körbekalauzolt minket, amiért külön köszönet neki! Na de vissza a tervezők munkáihoz és lássuk, hogy mire érdemes félre tenni jövő tavaszra és nyárra!

INQ Concept

A WonderLAB saját márkájának tervezőit a második világháború előtti belsőépítészet radikálisan újszerű, konstruktivista-funkcionalista megoldásai, geometrikus bútorai, tágas terei inspirálták. A kollekció kiinduló pontjai a nikkelfogantyúk, pántok, titkos rekeszek, kontrasztos színek – pasztell, fehér és katonazöld- voltak a sportosan nőies kollekció kiindulópontjai.

Je Suis Belle

A JSB tavaszi-nyári kollekciója számomra abszolút favorit volt. Egyszerűen csodás, újra értelmezett, innovatív, nőies, viselhető és kortárs jelzők jutnak eszembe a 10 éves Je Suis Belle márka tavaszi-nyári kollekciójáról. A Dévényi Dalmából és Kiss Tibiből álló terveződuó fennállásuk 10. évfordulójának apropóján az ihlet a márka eddigi darabjainak újraértelmezése volt. Míg 2014-es őszi-téli kollekciót csak fekete darabok uralták, a 2016-ös kollekció ruhái hófehér színben tündököltek. A JSB tehetségét mi sem bizonyítja, hogy egy színre kihegyezett kollekciójuk sem tud az unalmasság tengerébe fulladni ugyanis a monotonitást a lágy anyagok, a csillogó berakások és díszítőelemek alkalmazása töri meg. A ruhákhoz ismét a KOMOD egyik alapító tagja, Veszprémi Gabriella készített táskakollekciót.

The FOUR

A The FOUR inspirációját az ún. flow élmény adta, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy az adott cselekvésbe, amit folytatunk, teljesen bele merülünk. A természetességet szimbolizáló, egyedi organikus mintákkal megspékelt kollekció igazán fiatalos darabokat is tartogat, de megjelennek a klasszikus fekete színű ruhák is, melyek mainstreem-nek egyáltalán nem mondhatóak, így egyediségre sem lehet panasz.

Dori Tomcsanyi

Tomcsányi tulajdonképpen két legyet ütött egy csapásra ugyanis tavaszi-nyári kollekciója mellett a Resort ’16 nevet viselő kollekciója is debütált az MBFWCE-n. Mivel mindkét kollekciót a retró inspirálta, így teljesen megfértek egymás mellett. A tervező tavaszi-nyári kollekcióját a 70-es évek Balatonját idézi fel, amikor minden egyszerűbb és boldogabb volt. A darabok finom pamut és selyem anyagokból épülnek fel, melyeken kézzel készült virágmintás printek tarkítanak, amit bármelyik keletnémet turistahölgy is megirigyelt volna. A tavasz/nyár kollekcióhoz a szemüvegeket a Battila nevű márka készítette.

Tomcsányi másik, Resort ’16 névre keresztelt kollekcióját maga a cserkészet inspirálta. A szabások világa kiegészül a 70-es évek férfipólóinak és jersey ingjeinek határozott vonalaival, így kap retrospektív és erdei tábor hangulatot a kollekvió. „ A cserkész ahol tud, segít” vonalat követve jelvények és felvarrók tarkítják a Tomcsanyi kollekciót. Anyaghasználat tekintetében megjelenik a printelt selyem, a pamut, a viszkóz és a neoprén.

Domi Gryzbek

Domi Gryzbek kollekciója egy üde színfolt volt az MBFWCE kifutóján. A tavalyi Gombold Újra! öltözék kategóriájának győztese ugyan nem kapott akkora ovációt a magyar közönségtől, viszont örültem, hogy helyett kapott a magyar tervezők között megtörve ezzel is a korábban bemutatott letisztult darabok folytonosságát. A kollekcióban így kaptak helyet az extrémebb darabok melyeket szőrmékkel díszített applikációk tesznek különlegessé.

ANDA

Be kell vallanom, hogy ANDA-nak, nagy rajongója vagyok. Iszonyatosan tetszik az általa képviselt monokróm és minimalista vonal, amely minden szezonra képes megújulni.

Az építészből tervezővé vált Anda Emília 2016-os tavaszi-nyári kollekcióját egy elképzelt, galaktikus utazás inspirálta. A kollekciót a térbeliség, a szokatlan szabásvonalak, a kozmikus világot megjelenítő printek és a geometrikus formák érdekes kompozíciója jellemzi melynek színei a fekete, az elefántcsont fehér és a narancs. A redukált színvilágú kollekciót a harsány színű plasztik kiegészítők oldják.

Konsanszky

Az ABSENTEE névre keresztelt Konsanszky kollekció inspirációja a Szderjene zenéjének különleges és finom hangzásvilága volt. Ezúttal a húszas évek jazz-korszakának szabadságát ötvözi a nyolcvanas évek sportruházatba oltott nőies sziluettjeivel, miközben továbbfejleszti a márka arculatát meghatározó stílusjegyeket is. A fekete, törtfehér és a smaragzöld színekben játszó darabok multifunkcionálisak: könnyedén viselhetjük őket hétköznapi környezetben, de extravagáns party öltözékként is.

A hűvös nyári viselés élménye érdekében feltűnik a hernyóselyem, elasztánnal vagy pamuttal keverve. A finom esésű, könnyed anyagokat a lézervágott és a mosható elasztikus bőr egészíti ki. Az innovatív kulcsdarabok között szerepel egy váll nélküli irizálóan smaragzöld metallikus báránybőr dzseki, két rövid szabású, négyféleképpen viselhető kimonó, és az ezeket változatos öltözékekké kiegészítő rafinált alapdarabok, vállból induló redőzésekkel feldobva.

Nanushka

A Sándor Szandra által alapított Nanushka 2016-os tavaszi-nyári kollekcióját egy őslakos amerikai törzs, a Hopi indiánok világa és kultúrája inspirálta. A kollekcióban a Hopi kultúra fő szimbóluma egy mitológiai labirintus, ami a selyem printeken jelenik meg. A további kifinomult motívumok az apró részletekben jelennek meg, mint például az azsúros rojtok vagy a kézzel készült részletek. A korábbi őszi-téli kollekció folytatásaként olyan darabok is helyet kapnak melyeket viszont a párizsi retro érzés inspirált. A parkák, a kifordítható kabátok, a poncsók, esőkabátok, az etno hatású darabok mind ezt az érzést hivatottak megtestesíteni. A kiegészítők leghangsúlyosabb eleme a TEVA inspirálta lapos és magassakrú szandálok, a fehér tornacipő és a babouche vagyis egy hagyományos marokkói papucs.

ÁERON

A nőies minimalizmus jegyében alkotó Áron Eszter 2016-os tavaszi-nyári kollekcióját a túlméretezett és játékos zsebek, a futurisztikus övtáskák teszik egyedivé. A pamut és neoprén anyagokon kívül megjelenik a fényes bőr, a velúr és a lyukacsos anyagok is is. A letisztult nőies darabok nemcsak utcai viseletre alkalmasak, de megállják a helyüket a munkahelyen és akár egy baráti vacsorán is.

Use Unused

A USE idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, melynek alkalmából egy férfi ruhákat is bemutató kollekciót mutatott be a nagyérdeműnek. A USE  inspirációjának forrása magyar eredetű, ami ebben az évben Farkas Bertalan és az űrutazás volt, ebből fakadóan csillagokat és égboltot ábrázoló ruhákat is láthattunk. A tervező trió kihangsúlyozta, hogy a férfi és a női kollekció összefonódik, amivel a cél a két nem ruhái közötti határ elmosódása. A kollekció természetesen hozta a tőle megszokott hordható, kifinomult vonalat. A USE almárkája, a Usebag természetesen helyett kapott a kollekcióban, melynek darabjait egytől egyig imádtam, a férfi ruhák közül pedig bármelyiket szívesen felvettem volna.

Abodi Dora

Abodi Dóra kissé futurisztikus, extrém és a művészetet súroló kollekciója méltó megkoronázása volt az első napnak. A kollekciót, Srej Zsófival az oldalamon sikerült megtekinteni, akivel csak ámultunk és bámultunk a kollekció darabjain. A Dystopia Gardens névre keresztelt kollekció arra a kérdésre próbál választ adni, hogyan lehet újrakezdeni egy harmadik világháborút, aminek bekövetkezésére nagy esély lehet.

A tervezőnő elmondása szerint: “Az én új világomban a világégés nem egyenlő a teljes pusztulással, a természet és az állatvilág visszahódítja a városokat, az emberek pedig egy humánusabb világot építenek újjá, amelyben újjáélednek az ősi hagyományok, legendák és sokkal jobbá válunk.” Abodi továbbá kiemelte, hogy ezt a világképet szerette volna megjeleníteni ruháin és magukon a modelleken is , ezért is kaptak fonatot illetve gyémántokat könnyező sminket. A tervező állandó inspirációja, a 90-es évek is megjelenik a kollekcióban, melyet a Vágó Rékával készített cipő illetve a Battila márkával közösen megálmodott szemüveg kollaboráció egészít ki.

KELE

Az MBFWCE 2. napját egy igazán szerethető és jó ügyeket is támogató márka, a KELE Clothing nyitotta meg. A kollekció szerelem volt első látásra. Remélem a következő évben is teret kap a márka a ’divathéten’.

A Kele Ildikóhoz és Balázs Áronhoz köthető márka 2016-os tavaszi/nyár kollekcióját egy klasszikus népmese, a Zöld Péter vagy másként, A mindentlátó királylány története ihlette.

A mesében a kiskondás útra kel, hogy szerencsét próbáljon. Azt a feladatot kapja a királytól, hogy bújjon el a lánya elől, azonban a mindentlátó királylány a hal gyomrában, a madár szárnya alatt is megtalálja. A rózsa az egyetlen, ami biztos búvóhelyként szolgál a kiskondás számára és ezzel sikerül elnyerni a királylány kezét és a fele királyságot.

A rózsa, a másik ember és önmagunk kölcsönös elfogadásának jelképe, a megnyiló, elfogadó szeretet szimbóluma. A mese és ezzel együtt a kollekció üzenete, hogy önmagunk és mások, rejtegetett, kevésbé szerethető tulajdonságaival fogadjuk el a másikat és magunkat is olyannak, amilyenek vagyunk. A rózsa tehát változatos formában jelenik meg a kollekció különböző darabjain: szóló mintaként a közepén elbújt kiskondással, struktúraként és farmerhatású terülő mintaként. A finom pamutból készült pulcsik, pólók, pólóingek, sortok és ruhák Jacquard-mintáin találkozhatunk a hal és a madár alakjával is. A kollekció színei a kék, a zöld, a barna, az arany, valamint a rózsa színei a halvány rózsaszíntől az izzó vörösig.

NORA SARMAN

Sármán Nóra kollekciója egyszerűen lenyűgöző volt, bár számomra érthetetlen, hogy Nóra bemutatója miért került a Young Talents szekcióba. Nóra munkásságát nem most kezdte, régóta van a piacon, sok mindent letett arra a bizonyos asztalra. Tehát szerintem nem volt indokolt, hogy ebben a szekcióban kapjon helyet és fele annyi időt, mint más, nem a szekcióban szereplő brand-ek. Öröm az ürömben, hogy teljes kollekcióját láthatjuk majd a Marie Claire Fashion Days-en.

Sármán kollekciójában csodálatosabbnál, csodálatosabb ruhák voltak. A borvörös csipkeruhán át, a bőrszoknyákon keresztül egészen a nude színű tündérruhán kívül minden apró részlet, berakás és megoldás megjelent, ami egy ruhát igazán ’sármán nórássá’ tesz. Az előrejelzések a régi, női kézműves technikák újjáéledését jósolják így ebbe az irányzatba Nóra kollekciója tökéletesen bele illik. Imádtam minden egyes darabot, az állam leesett. Huge respect!

ZSIGMOND DORA

Nagyon kevés az a divatmárka Magyarországon, amely csakis férfiruhákban utazik, viszont Zsigmond Dóra márkája erre rácáfol, ugyanis Dóra az a tervező, aki véleményem szerint tudatosan tervezgeti és dobja piacra szebbnél szebb pasi ruháit. A Modart divatiskolában végzett tervező szerint a kollekció összhatásában egy újszerű lázadó hangulatot áraszt magából. A színek és anyagok használatánál említett szövetségi kontraszt reflektál az alaptémára, melyet a Kárpát-medence területén együtt élő nemzetiségek elegye mutat. A tíz sziluett múzsái a sváb, sokac, tót, cigány és szerb nemzetiségek karakterei. A tónusok tekintetében a fehér és fekete nemes egyszerűsége párosul a narancs vibráló hatásával.

KATA SZEGEDI

Szegedi Kata 2016-os tavasz-nyári kollekcióját a glitch art, vagyis a hibaművészet, a képmanipuláció, roncsolás és újjáteremtés inspirálta. A kiindulópont Gazdag Konrád fotója, amely printként eredeti és Kata által roncsolt formában is megjelenik a ruhákon.

A tervező legmeghatározóbb inspirációját ismét a kortárs művészetből merítette, a kollekció José Parlá Brooklyn-ban élő művész munkájából táplálkozik. Parlá fest, szobrokat és installációkat készít, fotóz, és elmondása szerint az absztrakció és a kalligráfia között mozognak művei, dokumentaristaként elemzi és mutatja be a város hangulatát, a nyüzsgést. Katához hasonlóan az utca lüktetéséből, metropoliszok hangulatából merít, és el sem tudná képzelni az életét nélkülük.

A kollekcióban visszaköszön Parlá expresszív színhasználata, a fő színei az olajzöld, a terepzöld, az ezüst, a fekete és a babakék. A használt anyagok tekintetében a tervező ismét széles skáláról válogatott: paillette, textúrált flitteres felületek, selyem, düssesz, bársony, fémes-metálos szövött felületek és pamutszövet is megtalálható a kollekcióban.

Véleményem szerint Kata jó munkát végzett, teljesen érezhető Parlá munkájának hatása kollekcióján. Nekem személy szerint a flitterek nem tartoznak a kedvenceim közé, valahogy mindig egy szilveszteri bulival párosítom a flitterek és a csillogás fényét. A tervező szerint a város lüktetése elbírja az összeállított öltözékeket.

NAPSVGAR

Napsugár von Bittera motoros show-ját nem más nyitotta meg, mint a tervező múzsája, a roma származású modell és színésznő Farkas Franciska. A tervezőnő darabjai teljesen felrobbantották a Várkert Bazárt hála az ütős kollekciónak és a hozzáillő rock zenének. A kollekció színe a fekete és a fehér volt, de jócskán akadtak színesebb darabok is. Napsugár újra értelmezett bőrdzsekit ajánl tavaszra, de egy kicsit újragondolt formában. A fekete-fehér csíkos felsőkért odáig voltam, az izgalmas printeknek és anyaghasználatnak köszönhetően a kollekció nem volt unalmas, sőt a NAPSVGAR által tervezett extravagáns szemüvegek még fokozták az élményt. A kényelmes, laza nadrágokon át a szexis és merész darabokig volt itt mindent. Egyszerűen imádtuk.

NUBU

Több magyar tervező munkáját imádom, de az egyik legnagyobb szerelmem a Nubu 2016-os tavaszi-nyári kollekciója. Külön kiemelném, hogy a Nubu férfi kollekciójának darabjait is ki szivárogtatta az MBFWCE-n második napján, de a teljes Nude by Nubu kollekció a Marie Claire Fashion Days 1. szakmai napján kerül bemutatásra!

A Nubu jövő évi tavaszi/nyári kollekcióját Gorka Lívia keramikus munkája és a kínai tusfestészet inspirálta. A textileken megjelennek a bambusz és virágminták valamint a természetes anyagokon szabálytalan csíkban kreppelt textilek. A kollekció nagy kedvence a Kezemura márkával közös együttműködésben készült kerámia medálok és kitűzők. A modelleken pedig Szabó Annamária (MOME) által tervezett drótmaszkok voltak.

Immár ez a negyedik olyan nagyobb, hazai divatesemény, amin részt vettem, mint meghívott blogger így engedjétek meg, hogy egy kis összegzést írjak a beszámolóm végére. Alapvetően nagyon jól éreztem magam, a második nap végére iszonyat fáradt voltam. Nagyon örültem, hogy személyen is találkoztam bloggerekkel, barátokkal, mint Csalár Bence (Bence Csalár Blog), Hubert Csaba ( Smizedivat blog), Fest Fanni (Fandelion), Makra Márti (Designrs.com), Végh Tímea (Design Terminál). Örülök továbbá annak is, hogy az esemény folyamatosan növekszik, így talán jó esélyünk lehet arra, hogy több év múlva tényleg hazai divathetünk legyen. Eltekintve a kisebb-nagyobb regisztrációs fennakadásoktól, a maníros, kispolgári nagyképű emberektől, nagyon jól éreztem magam.

fotók: Holecz Endre

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s