American Horror Story – kezdett az 5. évad

Avagy AHS: Hotel pilotkrita, ahogy akarjuk, de hiába az új sztori minden évben, azért nehéz nem egy nagy egészként tekinteni a sorozatra, pláne, hogy Ryan Murphy egyre jobban erőlteti a “minden összefügg” elméletét, aminek hála visszatért Christine Estabrook, mint Marcy, az első évadban megismert ingatlanügynök, de tavaly is volt hasonló, akkor Naomi Grossman (Pepper) és Lily Rabe öltötte újra magára a második évados karakterét. Huhh, ez egy elég hosszú mondat lett. A “Hotel” az első évad idejében, azaz a jelenben játszódik, szintén Los Angelesben, és pár nemrég megjelent kép szerint még a legendás Murder House-t is viszontláthatjuk majd valamelyik soron következő epizódban. Viszont van egy nagy búcsúzónk is: Jessica Lange idén nem vállalta a sorozatot (well, wait for it…), szóval nem fogja ötödik alkalommal is eljátszani ugyanazt a karaktert. Sorry not sorry. Visszatért azonban a mindig bántóan kicsi és semmilyen karaktert kapó Oscar-díjas Kathy Bates, az ezerarcú Denis O’Hare, Evan Peters, a jobb napokat is látott Sarah Paulson, a zseniális Angela Bassett, az Oscar-ra jelölt Chloë Sevigny, a tavalyi évad legkiemelkedőbb alakítását nyújtó Finn Wittrock (mármint abban az öt részben, amit meg bírtam nézni a Freak Show-ból) és Wes Bentley is. De a marketing leginkább persze az idén csatlakozó Lady Gaga-ra lett kihegyezve, egyértelmű okok miatt. Nálam is ő volt egyébként az egyik fő motiváció, hogy adjak még egy esélyt az egyébként eddig mindössze két jó évaddal előrukkoló sorozatnak, amit, mint feljebb írtam, tavaly kaszáltam is pár rész után. Hát, eddig nem győztek meg.

hotel 1

Az első húsz-huszonöt perc unalmas volt, kiszámítható, néha már-már idegesítően buta, de ami a legrosszabb, hogy teljesen semmilyen is. A legnagyobb változás, hogy Paulson idén egy “gonosz” karaktert kapott, de eddig nagyon úgy fest, hogy nem is tud vele mit kezdeni, Kathy Bates valószínűleg ismét el lesz hanyagolva, Wes Bentley meg ugyan helyes, de ez a nyomozós szál nagyon blődnek tűnik (pl.: megérkezik Bentley, a szupernyomozó a helyszínre, ő szól, hogy húzzák el a függönyöket – a többiek eddig sötétben nyomoztak? Nem csoda, hogy semmit nem találtak meg, amit neki nyilván másfél perc alatt sikerül, majd két fényképből az egész ügyet meg is oldja, azzal persze senki nem törődik, hogy a férfit, akinek kivágták a nyelvét meg a szemgolyóit, valaki kiszabadítsa a szenvedéséből… nevermind).

hotel2

Aztán jött a jelent, ahol bemutatták Lady Gaga-t és Matt Bomer-t és… wow. A zene, a hangulat, a párbeszédek nélküli néma jelenetek, ahol a gesztusok, nézések mesélték a történetet… wow, még egyszer. A harapdálás meg a spriccelő vér nagyon gagyi volt ugyan (vajon Murphy tudta, hogy itt nem a Scream Queens-hez ír?), de maga a jelenet még így is tökéletes lett, ezzel teljesen megvettek. Kár, hogy több ilyen nem jött össze a részben. És amúgy a másodikban sem nagyon, mert mostanra már amúgy azt is láttam, de ugyanolyan középszer, mint az első.

hotel3

Pedig ahogy azt megszokhattuk, több dolgot is bedobtak a kezdéshez: fura vámpírszerű (vámpír?) lények, ágyból kimászó kopasz rémek, creepy gyerekek, sorozatgyilkosság (és persze egy titokzatos sorozatgyilkos), halál, svéd turistalányok fehérneműben, még több creepy gyerek, sötét múlt, drogok, négyes szex, amit akartok. De valahogy mégis súlytalan volt az egész. Ahogy mindig (vagyis többnyire), most is úgy alakították ki az alapsztorit, hogy bármelyik karakter bármikor meghalhat, mert vissza tudják hozni, szóval… whatevs. És a feszültség megteremtéséhez az sem feltétlenül elég, hogy Schmidt-et Max Greenfield-et egy felcsatolható fúróval dugja meg valami fóliába csavart freak.

hotel4

Nem mondom, hogy nézhetetlen lenne a Hotel, de kihagyhatatlan még annyira se. Érdemes neki egy esélyt adni, hiszen nyilván mindenkinek más jön be, maga a téma amúgy lehetne jó, a helyszín érdekes, a karakterekben is van lehetőség, Lady Gaga is jó – kicsit amúgy meg is könnyebbültem, hogy végül őt szerezték meg főszereplőnek, mert ageism ide vagy oda, elég kínos lett volna pár jelenet, ha Jessica Lange kapja a karaktert. Mert amúgy kétségem sincs, hogy egy-két kisebb alakítással, de ő játszotta volna ezt a szerepet. Mint minden évben.

hotel5

A második rész amúgy összességében talán egy picit mégis jobb lett, bemutatkozott Evan Peters karaktere (Angela Bassett továbbra sem jelent még meg), megtudhattunk pár dogot a hotel múltjáról, Kathy Bates három percen keresztül folyamatosan beszélt, mellékszerepelt Mädchen Amick, feltűnt Finn Wittrock, és valahogy kevesebb “gagyi” és unalmas jelenet akadt. Szóval talán maradok a harmadikra is, hiszen az például még mindig nem derült ki, hogy Chloë Sevigny karakterét miért öltöztetik úgy, mintha a ’60-as években lenne, vagy hogy Wes Bentley karaktere hogyan dolgozhat nyomozóként.

hotel6

Értékelés: a pilot legerősebb elemei a zenék voltak, amiket eddig sajna nem említettem, illetve nyilván az alakítások (egy része), az atmoszférán még bőven dolgozni kell, nem elég a megszokott rendezői trükköket bevetni. Az 5×02-vel együtt olyan 5-6/10 az élmény eddig, várom, hátha javul a helyzet.

–Dani

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s