Difficult People (Hulu) – három rész után

Eredetileg pilotkritikát akartam írni a Hulu új sorozatáról, mert már látatlanban odavoltam érte: mi is lehetne a baj egy olyan szitkommal, ami két rosszindulatú, kissé megkeseredett harmincas barátról szól, akiknek nem egészen úgy alakul az élete és a karrierje, ahogy azt eltervezték. Mindezt Julie Klausner és Billy Eichner (!!!) főszereplésével, Amy Poehler produceri közreműködésével, többek között Gabourey Sidibe-vel visszatérő szereplőként és egy tucat remek komikus rövid cameo-jával. Lehet, hogy nagyok voltak az elvárásaim, de a Pilot óriási csalódás volt, ha mondjuk pontoznom kéne, akkor olyan 3-4/10 lenne. Nem is nagyon akartam folytatni, de aztán adtam még egy esélyt a sorozatnak. Nem mondom, hogy a másik két rész már 10/10-es élmény, de sokat javult a helyzet, annyit biztosan elértek, hogy maradok még egy picit, hátha.

difficult_people

Nem is tudom, mi a legnagyobb probléma amúgy a Difficult People kapcsán. Az első rész nekem nagyon gagyi, a ’90-es évek alánevetős szitkomjaira jellemző “nem-vicces” amatörizmusát hozta. Láttam és értettem, hogy hol és min kéne nevetni, csak sajnos nem igazán tudtam. Az “edgy”(-nek szánt) poénok inkább voltak ízléstelenek, pedig higgyétek el, számomra aztán tényleg semmi nem tabu, ha viccről van szó. És sajnos hiába imádom Billy Eichner-t, ő sem tudta megmenteni az összképet. A második rész már valamelyest jobb lett, az arányok jobban a helyükre kerültek, sikerült igazi poénokat beleírni a forgatókönyvbe, de ott sem tudtak a közepes fölé emelkedni, egyedül a harmadik epizód volt az, amiben már tényleg láttam potenciált.

billy1billy2

Itt már szinte tényleg minden összejött, volt, hogy hangosan felnevettem, mindkét szál érdekes és vicces volt, továbbra sem kiemelkedő ugyan, de bőven átlag feletti. Ha így menne tovább a minőség, egy szavam sem lenne, nyárra tökéletes kikapcsolódás, könnyed szórakozás. Tényleg legjobban az bánt, hogy ebből valami egészen fantasztikus is kikerekedhetett volna, de sajnos ezt már kezdem elengedni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s