Interjú Fest Fannival, a Modart Divatiskola frissen diplomázott tervezőjével

A Modart Divatiskola végzősei június elején, a Hello Baby bárban rendezték meg vizsgabemutatójukat, ahová két barátnőmmel, Makra Márti divatbloggerrel és Arnóczy Janka divattervezővel látogattam el. akikkel csak ámultunk és bámultunk a fiatal és tehetséges tervezők munkáin. Számomra az egyik legkiemelkedőbb kollekció, Fest Fanni Fandelion névre keresztelt márkájának első kollekciója volt. A bemutató után azonnal meg is kerestem Fannit, hogy adjon interjút, majd a Fahéj kávézóban egy limonádé és kávé felett beszélgettünk munkásságáról.

borito

Just a Boy in Motion: Szia Fanni! Köszönöm még egyszer, hogy elfogadtad megkeresésünket! Engedd meg, hogy a munkatársaim és a magam nevében is gratuláljak a kollekciódhoz!

Fest Fanni: Köszönöm a megkeresést és a dicséretet!

JBM: Mióta érdekel a divat és a tervezés?

FF: Gyerekkorom óta érdekel ugyanis kislány koromban folyamatosan ruhákat varrtam a Barbie babáimnak, sokat rajzoltam, de akkor még nem gondoltam volna, hogy a tervezés lesz az én hivatásom.

IMG_2324

JBM: Hogy indult pályafutásod a divat terén?

FF: A családom számára nagyon fontos a sport, így én is sokat mozogtam, sportoltam. Az eredeti terv szerint az érettségi után a TF-re (Testnevelési Főiskola) mentem volna továbbtanulni, de nem így történt. Egy évet kihagytam, majd eldöntöttem, hogy a Modartban szeretnék divattervezést tanulni.

Fest Fanni tervező és modelljei

Fest Fanni tervező és a modelljei

JBM: Milyen volt a Modartban tanulni?

FF: Nagyon jó volt egy folyamatosan inspiráló környezetben, profi szakemberektől tanulni. A Modart, sok művészeti iskolával szemben, iszonyat nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatra, így az iskola elvégzése rengeteg lemondással járt. Számos beadandó feladatunk volt, amit néha már másnap reggelre el kellett készíteni, de előfordult, hogy egy egész kollekciót meg kellett tervezni pár óra alatt.

JBM: Mesélj egy kicsit a vizsgakollekciódról!

FF: Fandelion névre keresztelt márkám, 2015-ös nyári kollekciója az izraeli kultúrából inspirálódik. Célom az volt, hogy egy fiatalos, urbánus és mindenképp kortárs kollekciót megalkotva mindenki kaphasson egy kis ízelítőt a kultúrából, vallásból. Célcsoportomba azok a 25-30 év közötti férfiak és nők tartoznak, akik kényelmes, hétköznapi viselet mellett valami olyan pluszra vágynak, amivel kitűnhetnek a tömegből. Kollekciómon a tradicionális izraeli vallási öltözékekből és mintavilágból kiragadott elemek adják ezt a pluszt. Színei (fehér, fekete, bézs, kék) egy egyszerű, letisztult vonalat képviselnek. A kivitelezés természetes anyagok felhasználásával történt, amiknek egy részét magam szereztem be Izraelben tett látogatásom során. A kollekcióm darabjai olyan komfortos utcai viselet, ami munkában, de akár egy barátokkal eltöltött estén is megállja a helyét.

IMG_2069

JBM: Milyen visszajelzést kaptál a szakmabeliektől a bemutató után?

FF: A kollekció elnyerte tetszésüket, szerintük a férfiruhák jobban egyben voltak, mint a női darabok. Én úgy érzem, hogy kihoztam magamból a maximumot és teljesen elégedett vagyok a kollekcióval kapcsolatban.

IMG_1953

JBM: Mi a célod a jövőre nézve? Elindítod a saját márkádat?

FF: Elsődleges célom még nem a márka elindítása lesz, hanem hogy feltérképezzem a piacot, megnézzem, hogy csinálják a nagyok, minél több tapasztalatra, információra és gyakorlatra szert tegyek, így izgatottan várom, hogy a Saxoo London divatháznak dolgozhassak. Persze folyamatosan tervezek, inspirálódom, ötletelek és vannak egyéni megkeresések is amiket szívesen elvállalok.

Köszönöm Fanninak az interjút! Nagyon sok sikert kívánok!

–Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s