A szivárvány másik oldalán

Elképesztően megható érzés volt a hétvégén, ahogy óráról-órára lett egyre szivárványosabb a Facebook, egyre több ismerősöm profilképe “prideosodott” meg, együtt ünnepelve a világgal – és főleg az Egyesült Államokkal, ahol a Legfelsőbb Bíróság elfogadta az azonosneműek házasságához való jogát mind az ötven államban. A közelmúltban épp ilyen remek érzés volt együtt örülni az írekkel, tényleg, számtalan videót megnéztem, cikkeket olvastam a témával kapcsolatban, nagyon felemelő. Én magam is szivárványba borítottam a profilképemet, és valahogy úgy tűnt, hogy a Facebook-nak tényleg sikerült elérnie, hogy az ember egy nagy és boldog (ebben az esetben online) közösséghez tartozónak érezhesse magát. És nem csak az LMBTQ+ ismerőseim “csatlakoztak”, rengeteg támogató, nyitott ember, olyanok is, akikről nem is gondoltam volna. Viszont ahogy halványul a szivárvány, egyre több olyan felvetést láttam, hogy ez vajon tényleg jó ötlet volt-e, illetve két ismerősöm is megkeresett ugyanazzal a témával, nevezetesen, hogy épp munkát keresnek, és a már teljesen megszokott facebook-lecsekkolásnál vajon mennyire lehet “hátráltató tényező”, ha ezt látják? És sajnos egyiküknek sem tudtam azt mondani, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni, mert a szomorú magyar valóság az, hogy simán elhiszem, hogy végül ezért választanak valaki mást a pozícióra.

11038565_10200681279310867_2183972810353918983_n

Mészáros György a Buzi Újhullámtól hosszasan ki is fejtette az ellenérzéseit a “szivárványdömpinggel” kapcsolatban, aminek egyébként a nagy részével nem értek egyet, de kétségtelen, hogy ismét nagyon érdekes szemszögből közelítette meg a témát, tavaly pont sikerült eljutnom egy workshopjukra, ahol a Pride kapcsán fejtette ki az álláspontját – szintén ilyen “én ezzel nem értek teljesen egyet, de mindenképpen elgondolkodtató” módon. Itt lehet elolvasni amúgy az írását.

ssm_0

Igazából én túl szentimentális vagyok ahhoz, hogy ne tudjak teljesen őszintén örülni annak, ami most az USA-ban történt, nem tudom és nem is akarom ilyen pesszimistán megközelíteni a dolgokat, viszont az sajnos végtelenül szomorú, ami nálunk, Magyarországon zajlik. Ahol dr. Kocsis Máté (és persze sokan mások) – reagálva a szivárvány profilokra – trikolorba öltöztette a saját fényképét, ezzel alternatívát mutatva, na, ez valóban kétségbeejtő. Idéznék amúgy Mészáros György írásából, mert egy gondolata mindenképpen volt, ami egyrészt ide is vág, másrészt én is teljesen jogosnak érzem:

“(…) Sőt ha nagyon ünneprontó akarok lenni, akkor ez globálisan nem biztos, hogy az egyenlő jogok erősödéséhez vezet, hanem akár az ellentételezés is megjelenhet (“dafke nem leszünk nyugat”, mert ez az egész “mi is legyünk olyan mint amerika” szintén ezt a kettős látásmódot erősíti sztem).”

Szóval előttünk – és persze sok más ország előtt is – még nagyon hosszú út áll, de hiszem, hogy a fejlődésnek, a haladásnak nem lehet gátat szabni. Örökre semmiképpen. Rémes látni, hogy a jelenlegi vezető politikusaink milyen hozzáállást tanusítanak az LMTBQ+ emberekkel szemben, hogy még mindig olyan köröket kell futni, amik máshol már tíz éve is kínosak lettek volna, hogy továbbra is hangoztatni kell, hogy semmi mást, mindössze egyenlő jogokat szeretnénk… stb. Hosszú lenne ez a felsorolás. Viszont én az Egyesült Államoknak nagyon örülök, ahogy Írországnak is, mindkettő történelmi jelentőségű esemény, és bizakodóan nézek a jövőbe, nagyon remélem, hogy az egész világ ezen az úton indul el.

-Ősz Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s