Mom – véget ért a 2. évad

Hm, nem is tudom, hogyan kezdjem… anno, több mint egy éve, a CBS-en futó “Mom” c. sorozatot a 2013/14-es tévés évad legrosszabb pilot-jaként értékeltem. Lehet, hogy újra kéne néznem, valószínűleg egyébként most sem tetszene jobban, mégis, azóta az egyik kedvencemmé nőtte ki magát… amit én sem értek teljesen. Még csak azt sem tudnám mondani, hogy “jobb” lett, de így is egészen elképesztő az út, amit a szitkom ebben a két évben bejárt. Szóval a 2/10-es osztályzatnál ezúttal biztos, hogy többet fog kapni.

mom1

A poénok továbbra is egyszerűek, ha lehet így fogalmazni. Persze mindenkinek más a vicces, ebbe felesleges is belemenni, nekem annyira nem jön be, még ha a közönség lelkesen nevet is minden második sor után. Nem ezzel “rántott be” a Mom, hanem meglepő módon az igazán kidolgozott és meglepően mély dráma-faktorral. Mert ez a sorozat igazi erőssége. Ehhez pedig olyan remek női szereplőgárdát hoztak össze, ami szerintem jelenleg egyedülálló a tévében: Anna Faris, Allison Janney (kapott is egy Golden Globe-jelölést), Mimi Kennedy, Sadie Calvano, Jamie Pressly és Octavia Spencer mind-mind remek karaktereket alakítanak. Ráadásul egyikük sem sír pasik miatt, mindenkinek megvan a saját drámája, ami összetettebb, mint egy összetört szív, vagy rosszul sikerült randi.

mom2

Idén is elég komoly problémákkal kellett megbírkózniuk: Bonnie szerelme és Christy apja meghalt, Marjorie a rákkal küzdött, Regina börtönbe került, végül pedig talán mind közül a legszomorúbb: Christy, miután épp csak beletörődött Violet költözésébe, azzal találta magát szemben, hogy Roscoe is inkább az apjával szeretne élni, és nem vele. Ahogy ült a kanapén, és a sírás szélén mondta, hogy megpróbált jó anya lenni, igazán megható volt.

mom3

A nézettség egyébként sajnos nem túl acélos, de szerencsére a CBS így is esélyt szavazott a sorozatnak, és berendelte a 3. évadot, ahol már Pressly is “állandóra” cseréli visszatérő státuszát és remélhetőleg Octavia Spencer-ből is többet kapunk. Értékelni picit nehéz, hiszen sokszor nagyon “tömeg”, vagy “átlagos”, máskor viszont teljes mértékben újszerű és biztos vagyok benne, hogy közel ilyet sem találni máshol a TV-ben. Kár, hogy alapvetően tipikus többkamerás tucatszitkom, pár zseniális pillanattal, remek színésznőkkel. A 6/10 talán a legreálisabb. De még így is nagyon ajánlanám mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s