American Horror Story: Hotel – az eddigi legerősebb szereplőgárda áll össze idén?

Szerintem mindenki, aki valaha nézte Ryan Murphy sorozatait (Nip/Tuck, Glee) pontosan tudja, hogy remek érzékkel és különös tehetséggel válogatja össze a színészeket, az új generáció legfrissebb tehetségei és az igazán ikonikus, sokszor Oscar-díjas művészek közül egyaránt. Az FX-en futó horror-antológia sorozata, az American Horror Story viszont talán az első olyan projektje, ahol az állandó szereplők közül is gyakorlatilag mindenki A-listás név, és a mindig impozáns cast csak egyre jobb és jobb lesz az évek múlásával. Az ősszel immáron ötödik évébe lépő széria viszont talán most húzza a legnagyobbat. Pont akkor, mikor a legnagyobb húzónév, Jessica Lange nem tér vissza. Vagy talán pont ezért?

54ee010c96099dfe56f81e0a_lady-gaga-american-horror-story

A mindig kicsit megújuló, de azért remek állandó tagokkal is büszkélkedő szereplőgárdához idén először a Grammy-díjas és lássuk be, világszerte ismert és milliók által imádott énekesnő, Lady Gaga csatlakozását jelentették be, és én azóta sem tudom elhinni, hogy ez valóban megtörténhet. Mármint lássuk be, ki illene jobban a Murphy által megálmodott elborult sztorikba? Ugye. Aztán szépen lassan érkeztek a további hírek: visszatér az első évad óta látható Sarah Paulson, a Coven-nél csatlakozó Kathy Bates, a második évadban rövid, ám igen emlékezetes mellékszerepben feltűnő Chloe Sevigny, a tavaly bemutatkozott Wes Bentley és Matt Bomer, újoncként érkezik Cheyenne Jackson és sokak örömére a szintén a kezdetektől szereplő Evan Peters is visszatér.

1908200_844323015633278_7734492773733832549_n

És a névsor még bővülni fog. És akkor még nem is beszéltünk az egy-két részes vendégszereplőkről, akik szintén mindig remek színészek. Szóval én bizakodó vagyok, annak ellenére is, hogy a Freak Show-t végül nem néztem végig, mivel sajnos a sztori nagyon nem fogott meg… de pont ez a jó az AHS-ben, minden évad tiszta lap, új sztori, új karakterek. Ti várjátok már a Hotel-t?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s