Shameless – kezdett az 5. évad

Ha január, akkor Shameless – miután egy évet kell várni a sorozat újabb évadjára, a kezdést mindig fokozott lelkesedés övezi részemről, és így visszaolvasva tavaly sem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött ígéreteket, de idén még gyengébbnek éreztem a premiert. Nem aggódom, hiszen általában kell egy-két rész, hogy beinduljon az évad, de ennél azért többet vártam volna. Mindegy, azért nézzük kicsit spoileresen, hogy mi is történt…

sham8

Indul a nyár, vége a sulinak, Frank lábadozik a műtét után, Fiona élete kezd ismét normális mederbe terelődni, Ian, Mickey és Svetlana a legnagyobb egyetértésben nevelik a kisbabát, igazi idilli, a sorozatba szinte nem is passzoló képekkel indul a rész. Egyedül Debbie tűnik kicsit OFF-nak, de ezt be lehet tudni életkori sajátosságnak, illetve Veronica és Kevin kapcsolata úgy fest, hogy nem igazán viseli jól az ikrek érkezését, főleg előbbi érzi úgy, hogy talán kicsit túlvállalták magukat. Ami viszont megbocsáthatatlan, hogy az új évaddal állandó szereplővé előlépett Emily Bergl karakterét úgy tűnik teljes mértékben elviselhetetlenné próbálják tenni az írok, konkrétan a falat kapartam tőle, minden egyes jelenete közben. Ráadásul tavaly még nagyon nem ilyen volt… elég indokolatlannak érzem. Viszont ugye Frank és Sammi kapcsán újra funkcióval tudták ellátni Sheila-t, aminek én örülök, hiszen nem szívesen látnám Joan Cusack-ot sem távozni, sem elhanyagolni.

sham1

Lip szála volt az egyetlen, ami maradéktalanul tetszett: a fiú most tért haza az első egyetemi éve után, és nem igazán találja a helyét a régi barátai között, plusz ugye azt sem pontosan tudja, hogy miképp is állnak a dolgai Amanda-val, a barátnőjével, aki továbbra is drágábbnál drágább ajándékokkal halmozza el. Főleg, hogy a nyarat kényetelenek lesznek külön tölteni. A tavalyi évad során szegényt nem kímélték, több szerepben is helyt kellett állnia – többek között gyakrolatilag családfővé vált, amíg Fiona mélyponton volt, így nem ártana, ha most kicsit megpihenhetne és rendeződnének a dolgai. Én szurkolok neki.

sham6

“A televíziózás legjobban megírt meleg párja”, Ian és Mickey tavaly óriási utat jártak be, hogy a kapcsolatuk végre legalább egy apró reményt kaphasson a happy end-re. Ian visszatérése majd mélyrepülése, Mickey küzdelmei saját magával, majd a coming out-ja, Svetlana terhessége majd fenyegetései… elég sok nehézséggel kellett tavaly megbírkózniuk, mindennek a tetejében ráadásul erősen gyanús, hogy Ian bipoláris depresszióval küzd, amivel kapcsolatban nyilván nem menne el orvoshoz az istenért sem, hiába próbálja Fiona és Lip is rábeszélni. Pedig a tünetek kétségkívül jelentkeznek nála – ebben az epizódban ezt a fokozott szexuális étvágyra hegyezték ki, aminek én mondjuk nem örültem. Sajnálom, ennyi szar után már nem akarom Ian-t ilyen random senkikkel dugni, ott van neki Mickey, legyen vele boldog.

sham7

Bár azt már megszokhattuk, hogy Frank szála általában nem kapcsolódik szorosan a többi eseményhez, az első rész alapján talán még a szokásosnál is érdektelenebb lesz. Most komolyan, ez a sörös dolog nekem már nagyon túlzás volt, plusz hiteltelen is, brrr, nem is akarok visszagondolni rá. Remélem hamar lezavarják.

sham3

Fiona élete is túlságosan egyben van – persze itt majd még lehetnek gondok, tekintve, hogy Jimmy/Steve mégis életben van, és bár ebben az epizódban nem tette tiszteletét, később gondolom még viszontlátjuk. És félre ne értsetek, örülök neki, hogy Fiona végre boldog, nem is sajnálom tőle, csak fura így látni. Oké, minden évadban van egy rövid periódus, mikor úgy fest, minden rendben lesz, de ennyire talán még sosem volt önfeledten gondtalan.

sham4

Veronica és Kevin a gyerekekkel szenvednek – illetve Kevin annyira nem is, inkább csak V. Valahogy nem találja a helyét anyaként, bizonytalan és fél is. Érthető, persze, de ez még rengeteg konfilktushoz fog vezetni. Abban meg csak bízom, hogy évad végére nem akarják bejátszani az írók, hogy szétszedjék a párost, az azért elég klisés lenne. Vagy így jobban belegondolva, ennél lehetne rosszabb: a klasszikus évad közepén dráma, szakítás, majd a fináléra jön a nagy egymásratalálás. Na, ha ezeket elkerülik, igazából lehet, hogy még valami jó is kisülhet a dolgoból.

sham5

Összességében tehát nem voltam megelégedve az 5. évad premierjével, többet vártam volna és csak reménykedek, hogy azért összekapják magukat és a tavalyihoz hasonló zseniális részeket kapunk a továbbiakban. Ez sajnos csak 6 pontra volt elég a tízből.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s