Getting On – véget ért a 2. évad

Kicsit megkésve ugyan, de sikerült végeznem a TV jelenleg legalulértékeltebb és elhanyagoltabb sorozatának, a Getting On-nak a 2. évadjával. Az HBO-n futó dramedy tavaly debütált, nekem személy szerint nagyon megtetszett, itt a blogon és Sorozatjunkie-n is írtam kritikát az első évadról, a gyenge nézettség miatt viszont nem is reménykedtem a folytatásban. De mégis megtörtént – ráadásul még hogyan! Spoileresen folytatom a kép alatt.

getting on

Továbbra is egy kórház elfekvő/ápolási (?) osztályán járunk, ez legtöbbször az “utolsó állomás” az idős páciensek esetében. Itt dolgozik ugye dr. Jenna James (Laurie Metcalf bármilyen díjra érdemes alakítása), az ambiciózus főorvos, aki nem titkolt módon utálja jelenlegi munkáját és gyakorlatilag minden idejét a kutatásaival tölti, ebbe bevonva az osztály főnővérét, Dawn-t (Alex Borstein), majd mikor ő már besokall, akkor a másik nővért, Didi-t (Niecy Nash). Egyébként itt megjegyezném, hogy bár a forgatókönyv nagyon jó, az egész sorozat jól van összerakva, de a fent említett három színésznő nélkül közel sem lenne ilyen kiemelkedő az összkép. Egytől egyik elképesztően tehetségesek – itt legalábbis nagyon jól hozzák a karaktereket, illetve hármuk közös dinamikája is átlagon felüli. Azt mondjuk sajnáltam, hogy Patsy karaktere idén nem kapott túl sok teret… nem mintha túlzottan szerettem volna, viszont Mel Rodriguez játékát imádom, a legrosszabb pillanataiban is képes volt elviselhetővé tenni az általa megformált felügyelő nővért.

geettttt

Idén a cselekmény fő szálát az adta, hogy Jenna, hogy pénzt szerezhessen kutatásai folytatásához, belement abba, hogy egy hospice szervezet betegeket küldjön át hozzájuk – természetesen ezt bőven kompenzálva anyagilag -, és egy kis trükközés vagy félrediagnosztizálás segítségével ott is tartsák őket. A biznisz gyorsan beindult, a pénz pedig valóban elkezdett “dőlni”, amit Jenna mellett Patsy is igyekezett kihasználni. Ráadásul külön öröm volt látni Jayma Mays-t, karrierje eddig talán legjobb karaktereként, mint Suzi Sasso, a hospice szervezet vállalati képviselője.

getting

A másik egész évadon futó szál középpontjában Dawn állt – eleinte a Patsy és közte folyó évődés, majd egy terhesség, végül a “szakítás” és egy új kapcsolat kapcsán. Alex Borstein nem tudom, hogy hol volt eddig… oké, sokat szinkronizál (többek között ő Lois hangja a Family Guy-ban), sőt, még a Shameless-ből is emlékezhetnék rá, de itt egyszerűen… wow. Tudom, már említettem, de nem bírom hangsúlyozni, nagyon erős a casting, Borstein is olyanokat alakított részről-részre, hogy leesett az állam.

“All I wanted was to become the person I was meant to be instead of being the fucking me that I am. Is that so much to ask?”

go2

A fináléban aztán borult minden: előbb csak Jenna, majd a többiek is bajba kerültek, ugyanis kiderült, miképp ügyeskednek a hospice szolgálatból kicsalható pénzekkel – amit Jenna és Patsy elég bőkezűen szórtak-, hogy Didi, aki ugye új pozíciójából adódóan magasabb fizetést követelt, valójában az eddig megkeresett indokolatlanul alacsony összeget is jogtalanul kapta, illetve hogy Dawn vastagon visszaélt a szolgálat által kihelyezett nővér segítőkészségével. A betegek aktái alapján pedig – ha valaki nekiáll, hogy ellenőrizze őket- akár igazolhatóak is lesznek a simlizések. Sajnos a felügyelet még azelőtt rájuk talál, mielőtt a három nő eltűntethetné azokat. És ezt követően jött a katarzis.

doctor death

“I’m not that person. I’m not Doctor Death. I’m not Doctor Death.”

Jenna kiborulása egyszerűen… hű. Könyörgöm, valaki vágjon már hozzá Laurie Metcalf-hoz valami elismerést! Olyan igazságtalan, hogy ha egy népszerű(bb) sorozatban fele ilyen jól formálsz meg egy karaktert, rögtön esélyes lehetsz egy Golden Globe-ra, de ha valamiért a közönség nem fedez fel magának, akkor akármilyen zseniális is lehetsz.

églkmdgme

Összességében tehát eseménydúsabb és talán könnyebben emészthető részeket kaptunk most, mint az első évadban. Valahogy jobban összeértek a karakterek is, olajozottabban működtek a dolgok, és most már nagyon-nagyon szeretném, ha kapnánk harmadik évadot is. Kérlek, HBO! Külön kiemelném még a “heti betegek” közül a True Blood-ból érkező Carrie Preston-t, aki simán ellopta az egész epizódot, pedig a 2×04 egyébként is elég erősre sikerült, illetve az Oscar-díjas June Squibb-et, aki hasonlóan jó volt. Tehát mindenkinek csak azt tanácsolnám, hogy sürgősen kezdjen neki a sorozatnak, két rövid évad mindössze, 20-30 perces részekkel, nem tart sokáig, viszont abszolút megéri! És akkor szurkoljunk együtt a folytatásért.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s