The Leftovers 1×04 “B.J and the A.C”

Oké, tudom, általában hajlamos vagyok túlozni és valószínűleg már körülbelül az összes általam nézett sorozatra mondtam egy bizonyos ponton, hogy “zseniális” vagy épp a “legjobb dolog a TV-ben”. És ezek mellett ki is szoktam állni – például hol lenne a világ olyan szitkomok nélkül mint a Parks and Recreation vagy a Veep, olyan dramedy-k nélkül, mint a Girls vagy a Shameless, és olyan drámák nélkül, mint a Game of Thrones vagy a Masters of Sex. És akkor jött a The Leftovers és egy teljesen új szintre emelt mindent… komolyan, az eddig adásba került négy epizód kivétel nélkül 10/10-es élményt nyújtott. Olyat, amikor az vége főcímet is csak döbbent arccal nézed végig, mikor fogalmad sincs, mit is kezdj magaddal és csak folytatni akarnád, de tudod, hogy egy hetet várni kell – ettől még inkább kiábrándulsz a világból.

1

Elég csak az 1×04 cold open-jére gondolni: hol máshol látunk ilyet? Ki másnak jutna ez eszébe? Elképesztően jó volt. És imádom, ahogy a sorozat minden pillanata, minden mozzanata megállás nélkül árasztja magából ezt a fura, nyugtalan feszültséget, ami egyszerűen nem engedi el a nézőjét. És míg múlthéten egyetlen karakterre koncentráltunk, most visszatértünk a fő csapásvonalra, újra szerepelt szinte mindenki és természetesen ezúttal volt pár olyan jelenet, ami felett csak értetlenül csóváltam a fejemet, bízva abba, hogy előbb-utóbb talán majd összeállhat a kép… vagy legalább nem esik szét még jobban. És persze ez abszolút nem negatív kritika, személy szerint imádom ezt a világot, ezt az atmoszférát, amit itt megteremtettek.

2

A történet szerint egyébként karácsonyt ünnepeltek a városban, de mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem a tipikus karácsonyi részt kaptuk – ennél elborultabb talán csak az American Horror Story 2. évadjában ábrázolták a kedvenc ünnepemet, bár szerintem anno azon sem lepődött meg senki. Ismét betekintést nyerhettünk a helyi tinédzserek abszolút rémisztő és a társadalmi normákat hírből sem ismerő saját ki világába, ahol gyakorlatilag a saját törvényeik és elgondolásaik szerint élnek – sokkal inkább, mint azt el lehetne képzelni. Tényleg szinte ijesztő, másfelől viszont abszolút érthető. Mert oké, nyilván mindenki nehezen viselte, hogy egyszer csak minden magyarázat nélkül eltűntek emberek – de ez nyilván az ő korosztályukra volt a legnagyobb hatással. Margaret Qualley (Jill) mellett azonban most mindenképpen ki kell emelnem Emily Meade (Aimee) és a Carver ikrek alakítását is, ami semmivel sem lóg ki az igazán impozáns felnőtt cast teljesítményéhez viszonyítva sem.

3

Ugyancsak remekül hozza a karakterét Chris Zylka, aki eddig nem is értem, hogy miért CW-s sorozatokban múlatta az idejét, miközben abszolút “HBO alapanyag”, simán elbírja, hogy egy saját szálat kell vinnie, ráadásul egyre érdekesebb és érdekesebb, ahogy alakulnak a dolgok. Ez mondjuk minden más szálra is igaz – például a rész végén elképesztően katartikus volt, mikor a Guilty Remnant (aki magyar felirattal nézni, az esetleg segíthet, hogy ezt hogyan fordították hivatalosan) tagja betörnek a házakba és ellopják a képeket – üres képkereteket hagyva csak. Róluk is szívesen megtudnék egyébként többet, ahogy Zylka karakterének “szektájáról” is, a vezetőjükről, Wayne-ről, stb. De oké, türelmes vagyok.

4

Persze a legnagyobb kedvencem a sztoriban továbbra is Kevin (Justin Theroux elképesztően zseniális alakításában) illtve Laurie (Amy Brenneman még némán is lejátszik sok mindenkit) – bár ez talán a készítők szándéka is, hiszen kvázi ők a főszereplők. Illetve az ő családjuk, akik közül ugyan senki nem tűnt el október 14-én, mégis teljesen széthullottak. És valahol ez a sorozat egyik legfontosabb eleme is: nem magára az eltűnésekre, hanem azok hatására koncentrál, ezt akarja feltárni, ez mozgatja a cselekményt. Azt osztályzatot pedig asszem már az első bekezdésben ellőttem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s