Pretty Little Liars – kezdett az 5. évad

Tudom, azóta már az 5×02 is lement, de eddig képtelen voltam írásba önteni a gondolataimat az ABC Family tinisorozata kapcsán. De most komolyan, mi volt ez a két rész? Ne értsetek félre, pontosan tisztában vagyok vele, hogy az abszolút élvezhető első, majd a közepesen jó második évad után a sorozat szörnyű mélyrepülésbe kezdett, de amit ebben a kétszer negyven percben produkáltak, az minden képzeletet felülmúlóan röhejes és borzasztó volt.

pll1

Két epizódnyi “tudom, de nem mondom meg”, “sejtelmesen nézek”, “mindig gyanúsan kell viselkedem” után esküszöm megint arra gondoltam, hogy itt most kiszállok, de egyrészt érdekel hogyan integrálják vissza Caleb-öt a Ravenswood-os kiruccanása után, plusz hamarosan jön a 100. rész, amit azért mindenképpen látni szeretnék.

pll2

Amit még muszáj megemlítenem a nevetségesen buta történetvezetés, a nézők abszolút hülyének nézése és az idióta megoldások mellett, az a “halálból visszatért” Sasha Pieterse bántóan rossz színészi alakítása. Oké, ő a legfiatalabb a főszereplők között, plusz eddig négy éven keresztül nem került túl sok kihívás elé, de most, hogy egy hús-vér embert kéne játszania, ráadásul a sztori középpontjába is ő került… hát, nem igazán bírja el. Pedig a GBF-ben nem is volt olyan rossz.

pll3

Ebben a két részben tehát kb semmi érdemleges nem történt – persze, lelepleztek egy új “A”-t (de könyörgöm, ez annyira random választás volt…), megmenekült Ezra, Mona hadsereget épít (WTF?) és megtalálták Alison anyukájának a holttestét. Egyébként ezek mindegyike lehetett volna jó is, mármint ennél biztosan jobb, de ez most valahogy nagyon nem jött össze a készítőknek. Valahol nulla és egy között tudnám értékelni az évadot eddig, viszont ha úgy vesszük, innen már csak felfelé visz az út…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s