Filmkritika: Demóna (2014) | írta: Csaba

Nos, az ugyan nem túl nagy újdonság, hogy a Disney egy ideje már nem az “eredeti” filmjeiről híres, azonban szerintem mind egyetérthetünk abban, hogy egy feldolgozás/remake is lehet pont olyan izgalmas, a megfelelő csavarral, egy új nézőponttal, vagy épp zseniális castinggal. A Maleficent pedig ezek közül háromból hármat is megugrik. 2012 nyarán a Disney vezetősége bejelentette, hogy az 1959-ben bemutatott Csipkerózsika című rajzfilm élőszereplős változatát mutatják majd be a nagyérdeműnek, a csodás Angelina Jolie főszereplésével.

Maleficent01

A film hivatalos bejelentése óta hatalmas lázban égek, hiszen sokakhoz hasonlóan én is Disney meséken nőttem fel. Az egyik nagy kedvencem minden kétséget kizáróan Auróra hercegnő története volt. Egyszerűen rajongtam a történetért, Csajkovszkij által komponált zenéért, a karakterekért, de különösen Demónáért. Vonzott a tekintélyt parancsoló tekintete, a tartása, a hatalma, amitől oly sokan tartottak. A film az eredeti sztorit veszi alapul, ám ebben a történetben Auróra a mellékszereplő.

MALEFICENT

Az új Csipkerózsika történet jóval a hercegnő (Elle Fanning) születése előtt kezdődik. Az árván maradt kis Demóna a varázslatos lényekkel teli Múria védelmező tündére, aki beleszeret az emberfiú Lipótba (Sharlto Copley). Mohó királya azonban parancsot a tündér lemészárlására a királyságért cserébe, így a hataloméhes Lipót, kihasználva Demóna szerelmét megfosztja a lányt szárnyaitól. A megtört tündér bosszút esküszik, így amikor Lipótnak lánya születik megátkozza az újszülött hercegnőt. A film tökéletesen bemutatja a tündérdémon érzelmi vívódásait, küzdelmeit. Karaktere hihetetlenül gazdag és összetett. Jolie abszolút hitelességgel mutatja be Demóna lelki harcait, amit egyszerűen nem lehetett sírás nélkül kibírni.

MALEFICENT

A rendező, Robert Stromberg két Oscar-díjat is kapott az Alice Csodaországban illetve az Avatar című film látványtervéért, így a Demóna helyszínei is lélegzetelállítóra sikerültek. A rendezést illetően ambivalens érzéseim vannak, ugyanis Lipót király, a három tündérek (Juno Temple, az Oscar-díjra is jelölt Imelda Staunton és Lesley Manville) valamint Fülöp herceg (Brenton Thwaites) karaktere eléggé kidolgozatlan maradt. Persze ők mind csak asszisztáltak itt Jolie-nak, aki csodálatosat alakít ebben a filmben, hiszen egyszerre játszik szerelmes és reményteli tündért illetve bosszúszomjas varázslónőt, akiből végül előbújik az anyai ösztön, ami egyáltalán nem áll messze a színésznőtől. A Disney a Jégvarázs óta erősíti a heroikus feminista vonalat, a főszereplő leányzók nem várnak a daliás herceg megmentésére, függetlenek és erősek, de nyitottak a szerelemre. A rendezők ismét bebizonyították, hogy szeretetre, törődésre, pozitív jellemfejlődésre a negatív karakterek is képesek.

Sam-Riley-Interview-Maleficent

Mindenképpen jár a 10/10 pont még az egyes karakterek jellemfejletlensége ellenére is! Biztosan állíthatom, hogy az Angelia Jolie-t nem kedvelők véleménye pozitív irányban fog változni ugyanis Jolie ismét bebizonyította, hogy hatalmas tehetséggel megáldott A listás színésznő.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s