Filmkritika: The Normal Heart (2014)

Az HBO május 25-én, vasárnap mutatta be idei egyik legnagyobb reklámot/hype-ot kapott TV-filmjét, amit az Emmy-díjas Ryan Murphy (American Horror Story, Glee, Nip/tuck) rendezett Larry Kramer azonos című színdarabja alapján. Az impozáns szereplőgárdára majd később térek ki, mivel jobbnál jobb alakításokkal teszik felejthetetlenül az egyébként is rendkívül erős filmet, amiről miután megnéztem, azt gondoltam, hogy ezt mindenkinek látnia kéne: azoknak a heteroszexuálisoknak, akik a melegfelvonulást övező kordonoknál “mocskosbuziznak”, azoknak is, akiket “nem zavar, csak csinálják otthon”. Azoknak a melegeknek, akiket nem érdekel, hogy milyen jogegyenlőtlenségben kell élniük, akik azt mondják, hogy ez nem az ő harcuk. És mindenki másnak is. Tényleg mindenkinek.

“To win a war you have to start one.”

thenorm

A ’80-as évek elején járunk Amerikában, idilli képpel kezdünk: tengerpart, napfény, félmeztelen pasik, remek zenék, nagy bulik… szinte maga a paradicsom. Ugyan egyre többen beszélnek egy bizonyos “különleges betegségről” – többnyire a rák egy fajtájának gondolják -, ami csak a meleg férfiaknál jelenik meg, és nagyon gyorsan szedi az áldozatait. Egy new york-i orvos, a fiatalon tolószékbe kényszerült dr. Emma Brookner (az Oscar-díjas Julia Roberts alakításában) komolyabban is foglalkozik a dologgal, és sikerül megállapítania, hogy a betegség gyakorlatilag elpusztítja az immunrendszert, így az áldozatok egy egyszerű náthába is belehalhatnak. Bár ő is rákra gyanakszik, valamiért azt sejti, hogy szexuális úton (is) terjed, persze bizonyítani egyelőre semmit nem tud. Viszont felkeresi a meleg közösség egyik ismert alakját Ned Weeks-t (Mark Ruffalo-nak ezért a szerepért muszáj lesz kapnia egy-két díjat), hogy vegye rá a melegeket arra, hogy ne feküdjenek le egymással, amíg nem találnak valami megoldást, hiszen egymást fertőzik, és ezáltal ölik is meg. Ez a kérés viszont sokkal komplikáltabb és szerteágazóbb, mint azt hitte volna…

thenorm

Persze meg lehet érteni mindkét álláspontot: a doktornő tudja (vagy legalábbis szinte biztos benne), hogy szexuális úton terjed az akkor még ismeretlen betegség, így nem is érti, hogy miért nem egyértelmű, hogy mit kell tenni, ám az LMBT közösség épp a saját kis szexuális forradalmát élte: egyre többen adták fel a bujkálást és merték felvállalni önmagukat – ennek pedig a szex is fontos részét képezte. Ennek ellenére egy eleinte mindössze pár főt számláló társaság – Ned-del az élükön – összefog, hogy segítsenek maguknak és persze mindenki másnak is átvészelni – sőt, túlélni – a melegek egyik legdrámaibb, legkétségbeesettebb időszakát. A mozgalom fontosabb tagjai voltak még többek között Bruce Niles (Taylor Kitsch), aki az elsők között vesztette el szerelmét (Jonathan Groff egy pár jelenetes mellékszerepben) a betegség miatt, Tommy Boatwright (az Emmy- és Golden Globe-díjas Jim Parsons felejthetetlen alakításában), Mickey Marcus (Joe Mantello) és a fiatal újságíró, Felix Turner (Matt Bomer-re különösen fel szeretném híni a figyelmet, mert én eddig teljesen azt hittem, hogy csak egy közepes tehetséges szépfiú, aki tud élni azzal, ha épp a “tökéletességét” kell eladnia kissé komikus formában, de most teljesen megváltozott a véleményem: ez a férfi elképesztően tehetséges. Amit ebben a filmben láthatunk tőle, valami zseniális.)

thenorm

“We’re losing an entire generation. (…) I’m mad. I’m fucking mad. I keep screaming inside: why are they letting us die? Why is noone helping us? And here’s the truth. Here’s the answer. They just don’t like us.”

A szereplők harcai – és kudarcai-, a kikerülhetetlennek látszó falak, amikbe folyton beleütköznek, a külvilág és a politika arrogáns ignoranciája, a teljes ellehetetlenítés és kilátástalanság: ezek adják a film drámájának javát, de a személyes küzdelmek és csalódások, a karakterek esendősége ugyanígy végigkíséri a több mint két órás TV-filmet. És ahogy már említettem, a színészek kiválasztása nem is történhetett volna ennél jobban. A főszereplők mellett muszáj megemlítenem a supporting cast-ot is: Denis O’Hare, Alfred Molina vagy Adam Shapiro nélkül sem lett volna ugyanaz az élmény.

thenorm

Értékelés: 10/10 – nos igen, ha Ryan Murphy valamire ráteszi a kezét és az HBO segíti a munkáját, akkor valami ilyesmi lesz a végeredmény. Azt eddig is tudtuk, hogy nagyon ért a castinghoz, elég csak a Glee vendégszereplőit, vagy az American Horror Story évről-évre felvonultatott sztárparádéjéra gondolni, de itt még ezeket is felülmúlta. Ehhez pedig hozzájött Larry Kramer zseniális forgatókönyve – hű, igazából nagyon nehéz lett volna ezt a filmet elrontani. És ahogy már a bevezetőben is írtam: mindenkinek látnia kéne.

One thought on “Filmkritika: The Normal Heart (2014)

  1. Visszajelzés: Jonathan Groff a SCENE-ben | Just a Boy In Motion

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s