America’s Next Top Model: a fiúk mentik meg a show-t? | írta: Csaba

Az #ANTM részeit már középiskolás koromban is követtem, nagy rajongója vagyok a műsornak, Tyra-t imádom, így amikor megláttam az első sajtóközleményt arról, hogy a szupermodell fiúkat is szeretne műsorába, rögtön megörültem és tudtam, hogy nincs megállás, meg kell néznem ezt az évadot is!

Képkivágás

A műsor alapkoncepciója nem változott, a lényeg ugyanaz: reményteljes modell palántáknak számos fotózáson, klip és reklámfilm forgatáson kell jól teljesítenie, hogy elérje a hőn áhított célt, hogy Amerika követező topmodellje lehessen.

Az ANTM 18. évadától kezdve számos változás lépett érvénybe, mely a 21. évad esetében sem változott: a rajongók szabad kezet kaptak a döntést illetően, ugyanis a CW és az ANTM internetes oldalán szavazhatnak egy 1-től 10-ig terjedő skálán az adott modell fotóira, majd ugyanezeket a fotókat a zsűri is pontozza, majd értékeli az adott feladaton produkált teljesítményt is. Ezeket a pontokat összegezve derül ki, hogy ki marad versenyben és kinek kell távoznia.

phil-top-model

További változás az, hogy Miss Jay Alexander, André Leon Talley, Nigel Barker és Mr. Jay már nem terelgetik a modellek útját. Helyettük érkezett Rob Evans szupermodell, Kelly Cutrone divat PR specialista, Bryan boy divat blogger, a fotózásokon pedig a piszkosul jóképű Johnny Wujek látja el instrukciókkal a versenyzőket ( aki mellesleg olyan sztárokat öltöztet, mint például Katy Perry) és természetesen az állandó zsűri tag, a műsor háziasszonya Tyra Banks is segíti a modellek munkáját.

TM20034CHHCORDONjpg160dcdact3-1375801239Rob Evans szupermodell már dolgozott a Givenchy-nek, a V Magazine-nak, a műsor 19. évadától pedig zsűriként látja el kötelességeit.

Kelly Cutrone divat PR specialista szintén üdvöskének számít a show történetében. Csípős, kritikus és sokszor lekezelő hangnemével borzolja a kedélyeket, így sokszor kerül összetűzésbe a modellekkel. Cutrone több mint 2 év tizede dolgozik a divat iparban. Saját PR cégét létrehozva segíti a nagy divatházak munkáját egy-egy meghallgatás, sajtótájékoztató és divatbemutató megszervezésével, így abszolút tapasztalt szakember a szakmájában.

Bryan boy divat blogger 9 évvel ezelőtt kezdte megosztani gondolatait a nagyvilággal. Olyannyira sikeres lett, hogy 2007-ben díjat is nyert irományaival Best Fashion & Lifestyle Blog kategóriában.

A fiúk felvonultatása a műsorban abszolút új szintre helyezte a műsort, ugyanis gyakoriak a fiú-lány páros, a szerepcserés, az erotikus töltetű képek és reklámfilmek készítése.

model_blog

A szezon részei végig lekötötték a figyelmemet a rendkívüli fotózások, divatbemutatók, a szerelmi sokszögek és intrikák révén.

Ez az évad teljes mértékben meggyőzött arról, hogy fiúknak, férfiaknak is helye van a modell világban és képesek felvenni a versenyt a főleg nők által dominált divatiparban, így mindenképp jár a 10/10 pont.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s