Pilot: Penny Dreadful (Showtime)

“My name is Victor Frankenstein.”

A Showtime ugyan csak május 11-én mutatja be első horror-sorozatát, az interneten azonban már elérhető az első epizód, és mivel több szempontból is nagyon vártam már, hogy láthassam, hiába próbáltam türelmes lenni, végül nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg. És az egyetlen ok, amiért megbántam mindössze az, hogy így rettenetesen sokat kell majd várnom a folytatásra.

pd1

A helyszín a XIX. század végi viktoriánus London, maga a sztori viszont csak lassan bontakozik ki: a cold open-ben rögtön egy gyilkossággal indítunk… legalábbis később kiderül, hogy ez történt, mindenesetre meglehetősen feszültre sikerült ez a pár perc, még ha némileg elcsépelt is volt. Ezt követően ismerhetjük meg a főbb karaktereket: Sir Malcolm -ot (Timothy Dalton), a gazdag Afrika-kutatót, Ethan Chandler-t (Josh Hartnett), a valószínűleg hányatott sorsú vásári mutatványost/szemfényvesztőt, valamint Vanessa Ives-t (Eva Green), aki… nos, maradjunk annyiban, hogy ő a jól bevált, szokásos evagreen-karaktert hozza.

pd2

A történet egyébként természetfeletti, szóval elég gyorsan előkerül pár vámpír vagy épp Dr. Frankenstein, akit az egyébként roppant jóképű Harry Treadaway alakít. Ahogy halad a pilot, úgy világossá válik, hogy Sir Malcolm az eddig felsorolt emberekből szeretne egy kis csapatot felállítani, hogy felkutassa lányát – addig pedig gyógymódot szeretne találni a vámpír harapásra, hogy semmi ne állhasson a happy end-jük útjába.

pd3

Oké, eddig bírtam, hogy ne hozzam fel az American Horror Story-t, hiszen ha kábeles horrorról van szó creepy főcímmel és ismert színészekkel, akkor elég könnyű akaratlanul is a “nagy elődhöz” hasonlítani, viszont a két sorozat szerintem nem is lehetne különbözőbb. Mondjuk itt is éreztem egy kis túlzsúfoltságot, mint az AHS kezdéseknél, de remélem, hogy ahogy ott is, majd szépen lassan kibontakoznak a dolgok.

pd4

Értékelés: mindenképpen sikerült felkelteniük az érdeklődésemet, biztosan maradok a folytatásra, de ahogy már említettem, kicsit zavaros és túlzsúfolt lett a pilot, a tipikus “a kevesebb néha több”-probléma, amibe egyébként rengeteg sorozat beleesik, hiszen az első epizódban kell MINDENT megmutatni, ami miatt esetleg a nézők majd kitartanak. Ezzel együtt is simán 8/10 a kezdés.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s