2,5 éves a blog + Csaba állandó rovattal fog jelentkezni!

Ebben a hónapban ünnepli 2,5 éves fennállását a blog, amit 2011 őszén indítottam, akkor mindössze egy Tumblr-ös háttéroldallal, ami az óta már nem is működik, majd idén januárban költöztem át WordPress-re. Azóta már közel 300-an követtek Facebook-on, készítettem interjút Steiner Kristóffal és Fluor Tomival, a ’12-es Pride kapcsán írt cikkemhez többek között Oltai Kata is közreműködött, jelent meg vendégírásom a Media Addict-on, Sorozatjunkie-n, egy rövid ideig tagja voltam a Dust Magazin csapatának, több mint 200 kérdésre válaszoltam a blog Ask.fm-es profilján, mostanra pedig elmondhatom, hogy ugyan nem túl népes, de stabil olvasóbázissal rendelkezem.

1004753_514496638615919_342546551_n

Épp ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje kicsit bővülni, újítani. Ennek első lépéseként szeretném nektek bemutatni Csabát, aki a Budapest Fashion Week-ről és a Viharsarokról írt cikkei után ezen túl állandó tagja lesz a blognak: minden második héten fog új anyaggal jelentkezni, amiben teljesen szabad kezet adtam neki, hiszen a sorozatok-filmek-zene-divat témák mindegyikében otthon van, ráadásul nem is feltétlen egyezik az ízlésünk, így általam eddig le nem fedett dolgokról is olvashattok majd. Arra gondoltam, hogy egy mini-interjú keretében jobban megismerhetné őt mindenki, illetve azt is megtudhatjátok, hogy nagyjából mire számíthattok tőle.

Mi ugyan már évek óta ismerjük egymást, a blogot is a kezdetek óta követed, de mesélnél magadról kicsit, hogy az olvasók is árnyaltabb képet kapjanak?

1992-ben születtem Kaposváron. Jelenleg a Pannon Egyetem harmadéves, nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója vagyok. Szabadidőmben sokat olvasok, cikket írok, zenélek az egyetem szimfonikus zenekarában. Jelenleg gőz erővel készülök a francia felsőfokú nyelvvizsgámra, írom a szakdolgozatom és intézem a szakmai gyakorlatomat.

InstagramCapture_35bd8877-5ff0-4041-864a-223ddb791c9a_jpg

Mióta érdekel az írás? Mióta foglalkozol vele?

Gyerekkorom óta érdekel komolyabban az egyetemi tanulmányaim alatt kezdtem el vele foglalkozni. Több mint 2,5 éve a Pannon Egyetem Egyetemünk c. újságnál publikálok. A témák sokrétűek, hiszen közgazdász hallgató lévén készítettem már szakmai értekezést, mélyinterjút neves oktatókkal, de górcső alá vettem az egyetem és Veszprém kulturális életét is. Tavaly, nyári gyakorlat keretében sikerült belekóstolnom a cikkírás és sajtótájékoztató szervezés rejtelmeibe ugyanis Budapesten dolgoztam egy multinacionális vállalat PR osztályán, ahol az egyik munkám az volt, hogy a sajtófőnöknek és PR menedzsernek segítettem a különböző sajtószemlék, interjúk rendszerzésében, korrigálásában így szakmabeliektől tanulhattam az írás fortélyairól.

Milyen témákban számíthatunk tőled cikkekre?

Rengeteg téma van, ami érdekel, így zenéről, popkultúráról, filmekről, nyelvtanulásról, egészséges életmódról és divatról mindenképpen értekezek majd.

Vannak esetleg olyan kedvenceid, akiket én eddig hanyagoltam, és most megragadod az alkalmat, hogy több anyag legyen róluk?

A Budapest Fashion Week-ről készített cikkem sikerét látva, mindenképpen a divat vonalat szeretném erősíteni. Így írok majd hazai és külföldi tervezőkről és kollekciójukról, szupermodellekről. Nagyon szeretem a francia filmeket és színészeket oly mértékben, így ebben a témában is szeretnék értekezni a blogon. Mivel most váltok életmódot, így az ezzel kapcsolatos érzéseimet, tapasztalataimat is szeretném megosztani az olvasókkal. Talán még egy két receptet is posztolok. 

Csaba rovata jövő héten indul, ha minden jól megy, akkor szerdán, és bízom benne, hogy hosszútávon együtt tudunk majd működni. Azt is remélem, hogy a ti tetszésetek is elnyeri, várom a visszajelzéseket kommentekben, levélben vagy akár Ask.fm-en!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s