Naya Rivera kiszáll a Glee-ből?

A színésző egyik twitter bejegyzése alapján indultak meg a találgatások, bár azóta már törölte a félreérthető üzenetet a faláról.

“Épp egy nagyon édes Santana/Brit jelenetet forgatunk.”

-írta, majd a #starttogetherendtogether hashtag-get is hozzábiggyesztette (~együtt kezdtük, együtt fejezzük be).

rs_634x909-140212163354-634.2naya-rivera-michael-kors-021214

Azt több forrás is megerősítette, hogy Rivera legalább két részben nem lesz látható az ötödik évad második felében, de eddig nem volt szó róla, hogy ne lenne része az utolsó, hatodik évadnak. Lea Michele egyik nyilatkoztata is aggodalomra adhat okot:

“Ez már New York! Velem, Chris Colfer-rel, Darren Criss-szel, Chord Overstreet-tel és Kevin McHale-lel.

A sorozat készítői is elmondták, hogy még nem tisztázódott 100%-ban a 6. évad felállása, nem tudják, hogy kik fognak állandó szereplőként visszatérni, így természetesen lehetséges, hogy Naya Rivera a távozók táborát fogja erősíteni, bár én személy szerint nagyon sajnálnám, Santana karaktere az egyik legnagyobb kedvencem lett az évek során, ráadásul a Kurt-Rachel-Santana trió New York-ban nagyon műkődik. Hm, majd meglátjuk, hogy alakul…

One thought on “Naya Rivera kiszáll a Glee-ből?

  1. Visszajelzés: 100. epizódját ünnepelte a Glee | Just a Boy In Motion

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s