My Mad Fat Diary – kezdett a 2. évad

Végtelennek tűnő várakozás után folytatódott a tavalyi év egyik nagy kedvence, az angol “My Mad Fat Diary”. A ’90-es években játszódó tinisorozat főszereplője, a kissé túlsúlyos Rae az előző évadban tért vissza régi barátai közé, miután pszichiátrián kezelték, most pedig már egyetemre készül. Az élete látszólag teljesen rendbejött: együtt van Finn-nel, a barátaival is minden rendben… de persze közel sem ilyen egyszerű a helyzet.

mymadfat1

A sorozat visszatérő epizódja egyébként annyira nem jött be, az első fele semmiképpen. Igazából kicsit túlságosan elmentek a tinisorozatok felé, hiányoltam a drámát, illetve míg régen imádtam a Rae és a pszichológusa (Ian Hart ! ! !) közötti dinamikát, most súlytalannak tűntek a közös jelenteik.

mymadfat5

A szüzesség-elvesztés témából mondjuk ennél sokkal többet nem lehetett volna kihozni… mármint a “rákészülésből”. Ám mikor Rae a lakókocsiban először akadt ki, onnan elkezdett emelkedni a színvonal, hiszen végre újra bemutatták, hogy itt azért komolyabb a helyzet, mint egy átlag duci, önbizalomhiányos lány esetében. Rae beteg, és hiába próbálta meggyőzni magát – és mindenki mást is -, hogy jobban van, ez nem igazán van így.

mymadfat3

Pedig Finn tényleg tökéletes. És megértő. És törődik vele. És pont-olyannak-szereti-amilyen. Persze nem is arról van szó, hogy ez nem lenne elég, mindössze elfogadni nem tudja a fiú szeretetét, vonzalmát. Eközben ott van Tix halála, amit 100%-ban próbál elfojtani, valamint az egyetemen való beilleszkedéstől is retteg… ezek a dolgok együtt pedig ismét csak a “szakadék szélére” sodorják a lányt.

mymadfat4

A rész második felétől szóval már egészen meg voltam elégedve, az utolsó 5-10 perc pedig már simán hozta az előző évad színvonalát, nagyon várom a folytatást. Értékelés: 6,5/10, de lesz ez jobb is, biztos vagyok benne.

One thought on “My Mad Fat Diary – kezdett a 2. évad

  1. Visszajelzés: 14 pasi, akire várva megéri egyedül lenni Valentin napon! (2015) | Just a Boy In Motion

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s