Getting On (US) – Véget ért az 1. évad

„You wanna wake up and take your sleeping pill?”

Mindössze hat epizód után már le is köszönt az HBO egyik új harminc perces dramedy-je, az angol eredeti alapján készült Getting On, ami egy kórház elfekvő osztályára kalauzolta el a nézőit, egészen szürreális hangulatot teremtve részről-részre. Összességében az a véleményem, hogy nem volt idő megszokni azt a fajta mindent felülíróan kínos hangulatot, amit igyekeztek megteremteni a készítők. A legtöbbször sokkoló, brutálisan zavarba ejtő jelenetek sokszor inkább az, „Á, ezt nem nézem tovább”- hatást érték el.

Image

A fent említett kínosság pedig nem csak a párbeszédeket, az egész szituációt jellemezték, hanem a karaktereket is. Számomra nehéz volt megkedvelni bármelyiket is – legalábbis jó ideig, pedig mindegyiket próbálták mélyíteni, több oldalról bemutatni. A legszerethetőbb figura talán az „újonc” Didi lett, aki a Pilot-ban kezdte munkáját, így a nézők vele együtt csodálkozhattak rá a magatehetetlen idős emberek ápolásával járó nem túl kellemes mindennapokra. Az osztály vezető orvosa, dr. Jenna James (Laurie Matcalf zseniális alakításában) aki mindössze kényszerűségből vállalta el a munkát, legtöbbször arrogáns és ellenszenves volt, de ezzel együtt is sok morbid/vicces jelenetet köszönhettünk neki, a főnővérnek, Dawn-nak pedig már-már annyira szánalmas és sajnálatra méltó dolgai voltak, hogy egy idő után fel sem tűnt, mennyire irritáló volt az elején. A második részben bemutatott Patsy, a meleg felügyelő (?) férfi-nővér karaktere igazi aduász lett azonban, elég csak a meghallgatásra is gondolni, miután panaszt tett Didi-re, aki „big fat fairy”-nek hívta.

Image

A fordulópont és egyben a legjobb rész az 5. lett, amiben egy „átlagos” éjszakai műszakot láthattunk. Az összes szereplő itt vált a legszimpatikusabbá, a sztori is valahogy „összeért”, itt éreztem először, hogy eltalálták a poénokban a kínosság megfelelő arányát, és valóban vicces lett az összkép. Daniel Stern-t, aki Metcalf férjét alakította, valamint a haldokló anyját látogató Molly Shannon-t is felüdülés volt látni, valahogy emberibbé tették az epizódot, könnyebb volt azonosulni a történésekkel, mivel civilek szempontjából is láthattuk végre őket.

Image

A Pilot-ra én 7,5 pontot adtam, hiszen újszerű és érdekes volt, az egész fekália-kutatással, az aranyos/vicces öreg nénikkel, és a szürreális légkörrel. Ezt a szintet a finálé is hozta, habár nem volt kimondottan évadzáró-jellege. Persze, ahogy írtam már, ennél volt egy-két erősebb epizód is, máskor meg szinte érdektelenségbe fulladt a sztori. Bár a betegek itt annyira nem domináltak, azért akadt egy-két emlékezetes, mint például a rasszista idős hölgy a második részből, az úton útfélen egymásnak eső párocska, vagy a szertornász mutatványokat bemutató nő. Nem tudom egyébként, hogy van-e esély második évadra, a nézettség/érdeklődés tükrében gondolom nem sok, plusz, ha jól emlékszem Laurie Metcalt kapott egy pilot-szerepet valamelyik országos csatornán.

(A kritikámat Sorozatjunkie-n is elolvashatjátok!)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s